Szombaton délután, verőfényes napsütésben indultunk útnak Anarcs felé. Autónkban a kántorgéppel, torkunkban gombóccal. Vajon hogyan fogja fogadni az első gyülekezet, akik átveszik ezt a szerkezetet? Vajon sikerül-e mindent megfelelően beállítani? Nem lesz-e valaki, aki elégedetlen lesz vele? Sok kérdés felvetődött bennünk, de töretlenül haladtunk előre.

Utunkat egy rendőri ellenőrzés is hátráltatta, szerencsére minden rendben volt. Egy óriási zivatarba is belehajtottunk. Az égből jövő hosszú, cikázó villámok vége a földet csiklandozta, csipkedte. Azonban kijutottunk belőle, folytattuk hosszúra nyúlt utunkat. Aztán végre-valahára megérkeztünk Anarcsra és megpillantottuk hamar azt a templomot, amit már az interneten is láttunk, ahova készülődtünk. Pont akkor hívott fel telefonon a tiszteletes úr is, már ők is azon tanakodtak, hogy vajon hol lehetünk. Beálltunk az udvarra, kipakoltunk. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk, kaptunk vacsorát is, finomat és bőségeset. Megismerkedtünk a családdal. A két legfiatalabb tag két eleven kisfiú volt, akik nagyon szerettek motorozni. Együtt kergetőztek pici „motorjaikon” nyolcas alakban az étkező és a nappali közt.

Vacsora után a vidám társaság szomszédságában, a templomban üzembe helyeztük a kántorgépet. A kántorgép, a monitor, a billentyűzet és az egér összekötése nem volt probléma, azonban a hangosítással mintha valami nem lett volna jó. Kiderült, hogy a kábel amivel próbálkoztunk nem megfelelő. A kántorfiú, aki eddig kísérte a gyülekezetet, és fogja ezután is, felajánlotta gyors, esti segítségét. Hamar kerített otthonról egy megfelelő vezetéket. Innentől már a hang is jó volt, bár még a beállításokkal is kellett egy kicsit bíbelődni. A kántorfiú, Laci mindössze 12 éves, de öt perc sem kellett neki, és a készüléket profi módon tudta kezelni. A parókiára visszatérve megvetett ágy várt minket.

Vasárnap fél 11-kor kezdődött az istentisztelet, ezzel együtt kántorgépünk pályafutása is elindult. Jó volt hallgatni, hogy betölti kis szerkezetünk nagy orgonahangja a templomot és keveredik a gyülekezet hangjával. Az igehirdetés Ábrám (Ábrahám) és Szárai (Sára) egyiptomi meneküléséről szólt, amikor Ábrám húgának nevezi Szárait. Különösen jóleső volt hallani, ahogy méltatta a tiszteletes úr a gépet a hirdetések elején. Az istentisztelet után többen is ottmaradtak megnézni a kántorgépet. Sokan mondták, hogy nagyon tetszik nekik, gratuláltak, és sok sikert kívántak nekünk. Sok mosolygós és kedves arccal találkoztunk. „Milyen jó, lehet új énekeket is tanulni, meg egy kis komolyzenét is hallgatni..”. Többen kipróbálták, hogy vajon tényleg lehetne belőlük is kántor? Ekkor még egy névjegykártyát is átadtunk valakinek, talán máris kell máshova is? Legyen úgy, oda is szívesen elmegyünk és visszük a következő kis gépünket.

Ezúton is köszönjük Tóth Barnabás operatőr és fotósa segítségét, aki professzionális felvételeket készített az eseményről és ezt átadta nekünk hogy ezzel is segítse a készülék sikerét.

Istentisztelet után ettünk egy nagyon finom ebédet. Az ebéd mellett jóízűen beszélgettünk, a szék szinte vonzott, hogy még maradjunk, de sajnos az út hosszú hazafelé, indulnunk kellett. Jó volt ilyen társaságban tölteni a hétvégét és jó volt ennyi pozitív visszajelzést látni az arcokon, hallani az ajkakról.

Kívánjuk, hogy a gépünk áldására legyen az anarcsi gyülekezetnek, akiket annyira megszerettünk ezalatt a szép hétvége alatt.

          Asszonyok kórusa           Diák Péter lelkipásztor           Férfiak kórusa           Laci, a kántorfiú és kántorgép Asszonyok kórusa